Bankversenyünkben azoknak a Magyarországon bejegyzett kereskedelmi bankoknak a jelentkezését várjuk, amelyek a lakossági ügyfeleknek is a termékek, szolgáltatások széles portfólióját kínálják. Az év bankja címért olyan intézmények indulhatnak, amelyek 2007-2008 során komoly eredményeket értek el, akár a piaci részesedés növelésében, akár a fiókhálózat-bővítésében, akár az ügyfélszám-gyarapításban, akár a termékfejlesztésben.
A leginnovatívabb bank kategóriában azon bankok jelentkezését várjuk, amelyek 2007-ben érdemben hozzájárultak a hazai bankszektor fejlődéséhez. Olyan bankokra gondolunk, amelyek egy-egy új, itthon még nem elterjedt ötletes terméket meghonosítottak, modern, ügyfélbarát értékesítési csatornát fejlesztettek, vagy éppen a kliensek tájékozódását jobban segítő ügyfélszolgálatot, honlapot kezdtek el üzemeltetni.
Ennek a kategóriának a nyertesét a bankok vezetőinek szavazati alapján hirdetjük ki.
Ennek a kategóriának a nyertesét a nagyközönség véleménye alapján határozzuk meg.
Az év lakossági hitelterméke kategóriában azon bankok jelentkezését várjuk, amelyek úgy érzik, hogy 2007-2008-ban kínált hiteltermékei (akár forint-, akár devizaalapú, akár fogyasztási, akár lakáscélú termékkel lehet nevezni) között volt olyan, amelyik versenybe szállhat az év lakossági hitelterméke címért.
Az év megtakarítási terméke kategóriában azon bankok jelentkezését várjuk, amelyek úgy érzik, hogy 2007-2008-ban kínált megtakarítási termékei (akár forint-, akár devizaalapú, akár betét, akár kötvény, akár befektetési jegy, esetleg valamilyen strukturált termékei) között van olyan, amelyik joggal indulhat a legjobb megtakarítási termék címért.
Az év folyószámla terméke kategóriában azon szolgáltatók jelentkezését várjuk, amelyek úgy ítélik meg, hogy van olyan folyószámla-termékük, amely 2007-2008-ban a szolgáltatás díjai, a fizetett kamatok, az elérhető szolgáltatások sokszínűsége, vagy éppen praktikussága folytán eséllyel indulnak versenybe a címért.
A kereskedelmi bankok nem pusztán az ügyfelek magas minőségű kiszolgálásáért, és az ezzel elérhető profit maximalizálásáért dolgoznak, de hosszabb távú érdekük, hogy jó „állampolgáraik” is legyenek annak a társadalomnak, ahol tevékenykednek. Az év társadalmilag felelős bankja kategóriában azon bankok jelentkezését várjuk, amelyek úgy érzik, hogy a 2007-2008-as időszakban működésüket olyan átfogó – a bank tágan értelmezett környezetére és a társadalomra kifejtett hatásait tekintetben tartó – elvek mentén gyakorolták, amelyek érdemessé teszik e címért történő megmérettetésre.
„Az év társadalmilag felelős bankja 2008." díjat mérvadó nonprofit szervezetek képviselőiből álló zsűri ítéli oda.
A kereskedelmi bankok azon dolgoznak, hogy ügyfeleiket mind praktikusabban, ugyanakkor megfelelő biztonsággal szolgálják ki. Az év direktbanki szolgáltatása kategóriában azon bankok jelentkezését várjuk, amelyek úgy érzik, hogy rendelkeznek olyan ügyfélbarát, modern értékesítési csatornával (internet banking, mobile banking, wap-banking), amely versenyre kelhet a címért.