A MasterCard – Az év bankja program a Magyarországon működő kereskedelmi bankok versenye. A hangsúly a hétköznapi ember által igénybevett szolgáltatásokra helyeződik, és az értékelés nem vonatkozik a kizárólag egyedi igényekre épülő, személyes tanácsadásra (private banking), valamint a vállalati pénzügyi szolgáltatásokra (corporate banking). A bankok fiókjai külön nem versenyeznek.
A szakmai zsűri a verseny kilenc kategóriájából hétben szavaz. (Egy kategória győztesét a bankárok választják ki maguk közül, egy díjat pedig a közönség ítél oda.) A szavazás a szervezők által kiküldött szavazólapokon, név nélkül zajlik. A zsűri előreláthatóan mintegy száz főből fog állni. Tagjai a pénzügyi szakterület, a vállalati/vállalkozási szféra, az államigazgatási és tudományos terület, a média, valamint a társadalmi szervezetek képviselőiből kerülnek ki. A zsűritagok függetlenek a zsűrizés alá vont bankoktól. Mivel a bankszektor dolgozói a zsűriben nem vehetnek részt, a MasterCard – Az év bankja verseny mindenki számára hiteles eredménnyel zárul.
Két kategóriában nem a szakmai zsűri dönt. Az év bankára 2008. díj tulajdonosát, a kategóriába meghívott zsűritagok maguk közül, titkos szavazással választják ki.
A legrokonszenvesebb bank 2008. díjat hagyományosan a nagyközönség véleménye alapján ítélik oda az arra érdemes banknak.